Addig a pillanatig szokás szerint Gil Navarro titokban tartotta kapcsolatát. De aznap éjjel döntése örömteli hírré változott.
Egy diszkrét ünneplés alkalmából augusztus 4-én Juan és Natalia dél körül megérkezett a színész Land Roverjén a San Isidro-i Polgármesteri Hivatalba a Moreno és az Alsina út sarkára.
Ott voltak a pár legszűkebb családtagjai, a menyasszony szülei, Susana és Mauricio, a színesz szülei, Alejandra és Manolo, családtagok és gyerekkori barátok. Natalia tanúi 2 barátnője volt Jimena és Barbara, Juané pedig Gustavo és Sabrina. A színész zárkózottságára való tekintettel a jegyesek egy szűkkörű ünneplést választottak.
A hírességek közül ott volt az Agustina Lecouna és Esteban Pérez páros.
Az igen kimondása után Juan és Natalia – aki az Abril márka tavaszi együttesét viselte – köszöntötték a családtagokat és a barátokat. Ebben a pillanatban a színész aki nem tudta érzelmeit elhallgatni többé, bevallotta: Nagyon boldogok vagyunk hogy meghoztuk ezt a döntést és hogy ezt szűk körben ünnepelhetjük azokkal akiket a legjobban szeretünk. Egyáltalán nem aggódom. Az igazat megvallva nagyon boldog vagyok és bután elérzékenyültnek érzem magam.
Kétségtelenül ez egy sikeres időszak annak aki tavaly a Floricienta sorozatban jeleskedett és most az Al Limite sorozatban szerepel, amelyet hamarosan a Telefe-n sugároznak. Kétségtelen Gil Navarro mindig óvatosan beszél karrierjéről és magánéletéről. Ami a munkát illeti nem létezik tökéletes, abban a pillanatban amikor elvégez egy feladatot mindig egy jóra törekszik - mondja a színész.
Munkahelyi elfoglaltságai miatt a pár év végére tervezi a mézesheteket, amikor Europában utazgatnak.
Mivel a színész elvált nem tartottak templomi esküvőt, hanem rögtön augusztus 5-én egy partit szerveztek több mint 100 ember részvételével a Pestana hotel Rialto szalonjában – amit a menyasszony szülei tulajdonában lévő Flower Service cég díszített fel több száz virággal – ahol szimbólikusan gyűrűt váltottak.
Kb 100-an vettek részt az ünneplésen, nagyrészt családtagok és közeli barátok. Mindenki este 9 felé érkezett, meleg falatokkal kedveskedtek a vendégeknek, pl csirke, sajt stb… Ott volt a híres pár Agustina Lecouna és Esteban Pérez, a pár közeli barátai, a színész Carlos Kaspar, Gil Navarro első nagy mestere lányával Sofiával és feleségével Sollal.
"16 évesen a színi iskolában kezdett el színészetet tanulni Juan. Egy idő után Kaspar unszolására jelentkezett a Montana Rusa, Otra Vuelta válogatására, a színész első tv szereplésére. Ezután következett : Gasoleros, Verano del `98, Culpables, Malandras és tavaly a Hombres de Honor."
Pár perccel 22 után apjával karöltve lépett be Natalia a szalonba, a férje a terem közepén várta egy elegáns fekete öltönyben angol Gola cipőben. A menyasszony egy Abril elefántcsontszínű gyönyörű ruhát viselt arany díszítéssel. Színben hozzáillő fátyolt Catalina Hair által készített frizurát és Clara Stornino sminkjét viselte. Gyűrűt váltottak ami a pár teljes boldogságát jelképezte. A csók után üdvözölték a megjelenteket és fotókon pózoltak. Az este folyamán a 80-as évek zenéjét játszották amelyet a pár választott. A szimbólikus ceremónia után mindenki vacsorázott, cézársaláta, bélszin, burgonya, savanyúsàg, pezsgő. Az édesség fagylalt volt burgundis körtével. Éjfél után következett a legkülönlegesebb pillanat. És nem véletlen ekkor. Vasárnap volt Natalia 28. szülinapja és meglepetésként Juan egy hatalmas tortát készített amelyet a Happy Birthday-t énekelve adott át kedvesének, amely kétségtelenül a legemlékezetesebb lesz Natalia számára.
magyar fordítás: Brigi
képek a galériában
|